Welcome Home Blog - Érezd magad otthon!

Hétvégi látogatás? Ezzel lepd meg a nagymamát!

2018. január 05. - Ludányi Bettina

Sokunk van olyan szerencsés helyzetben, hogy a nagymamája a szomszéd utcában, vagy legalább a szomszéd faluban lakik, így ha egy kis nosztalgiára vágyik, bármikor meglátogathatja. Emellett azonban előfordulhat az is, hogy a nagyszüleink annyira távol élnek tőlünk, hogy csak néhány hetente tudjuk őket meglátogatni. Persze ilyenkor összeül a család és egy kellemes délutánt töltenek el egy felettébb szeretetteljes körben: jól esik a minőségi idő, és próbálunk belőle minél többet elraktározni. Emellett azonban szívesen fejezzük ki szeretetünket egy ajándéktárggyal, egy kis aprósággal is, és ez a kedves gesztus biztosan mosolyt csal a nagyszülők arcára

fejlec_4.jpg

A nagymamák méltán híresek elképesztő főzőtudásukról. Nem véletlenül vált szállóigévé a „nagymama főztje” kifejezés. Az ő életüket még nagyban a család, illetve a ház körüli teendők határozták meg, és főzni is az édesanyjuktól tanultak. A rutin meg az évek pedig olyan profivá tette őket, hogy az unokák szó szerint elalélnak az ínycsiklandó aromáktól és ízektől. Ezért is lehet tökéletes ajándék egy konyhai kiegészítő.

6a7a3c1a69502ad0e04d0a4b5eabb3a2.jpg

Ha egy ilyen csodálatos asszonytól tanulhatjuk meg a főzés minden csínját-bínját, akkor lehetünk kicsit önzőek az ajándékok tekintetében. Vehetünk például egy káprázatos receptes dobozt, amibe összegyűjtheti minden eddig receptjét. Hát nem elképesztő?

702df117b684a971483993d59bb45409.jpg

Emellett persze szétnézhetsz a kötények és az edényfogók kínálatában is. Vagy nézd meg a sütis termékeinket, amelyektől már önmagunkban is megkordul a gyomrod. Hát, még ha az édességekkel és süteményekkel mintázott tálcára valódi finomság is kerül!

d8bfddc974148cdfe534cbfe754a660a.jpg

Ha inkább valami személyesebbet ajándékoznál neki, azt is megteheted. Készíts valami egyedi ajándékot, amibe beleteszed a szíved: gyertyát, képet, álomfogót, festményt, terítőt. Vagy lepd meg egy egészen különleges, üvegből készült mécsestartóval. Imádni fogja, ahogy a gyertya lángja az üvegen keresztül megszínezi a szobát.

Bármi mellett is teszed le a voksod, a nagymamád garantáltan imádni fogja – hiszen tőled kapja –, és persze a nagypapád is, ha csak rápillant a kedvese mosolyára.

Ám a legnagyobb ajándék minden bizonnyal az, ha vele együtt készíted el az ebédet vagy a vacsorát, hogy aztán közösen ülhessetek asztalhoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://welcomehome.blog.hu/api/trackback/id/tr3913552571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.